Pénzmágus
Pénzmágus shadow

Gazdasági verseny
erdélyi középiskolásoknak

14 megye iskoláinak részvételével

A versenyről

A verseny célközönsége az Erdély területen élő, magyarul tanuló középiskolások

A verseny során a feladatok nagyrészt általános gazdasági ismeretek segítségével megoldhatóak, illetve a folyamat során bármikor igényelhető segítség a szervező csapat részéről, illetve felhasználható könyvészet megnevezésével is hozzájárulunk a diákok tanulási folyamatához, és a versenyben való sikeres részvételhez.

A versenyről

A verseny

A verseny három fordulós

A verseny célterülete az erdélyi régió területén található 14 megye, az adott megyéken belül magyar nyelven működő középiskolák.
A versenyre egy iskolából korlátlan létszámú csapat jelentkezhet, egy csapatban a tagok létszáma 4 fő kell legyen.

A verseny keretében kiosztott díjak összértéke 20.000 lej.



Első forduló - online

Első forduló - online

A célterületként meghatározott 14 megye 2 regionális besorolásba kerül - Csíkszereda és Kolozsvár - figyelembe véve a földrajzi elhelyezkedést, illetve az adott terület iskoláinak számát.

A verseny ezen szakaszában a résztvevő csapatok online felületen egy rövid feladatsort kell megoldjanak. A feladatlapok elsősorban általános gazdasági kérdéseket, illetve a középiskolai tanulmányok során elsajátított információkra alapozott feladatokat tartalmaznak.
A csapatoknak el kell készíteniük egy bemutatkozó videót illetve egy vállalati javaslatot – a megadott kérdések alapján.

Második forduló - regionális döntő

Második forduló - regionális döntő

A második fordulóban mindenki egy esettanulmányt kap feladatul, amelyet egy viszonylag rövid periódus (7-10 nap) alatt meg kell oldjon, a csapat megoldását pedig beküldje egy prezentáció formájában.

Az elvégzett munka alapján a szakmai zsűri minden régióban kiválasztja a 6 - 9 legjobb munkát, ezek a csapatok személyesen is bemutathatják a munkájukat egy valós jelenléttel zajló regionális döntőben.

Harmadik forduló - Szuperdöntő

Harmadik forduló - Szuperdöntő

A 2 regionális döntő továbbjutó csapatai részt veszek a csíkszeredai szuperdöntőn.
Ebben a szakaszban a verseny - egy esettanulmány megoldása által valósul meg.

Elődöntő: Kolozsvár
Elődöntő: Csíkszereda

Nagyvárad

iskola

Szatmár, Bihar, Arad és Temes megyék versenyzői

Kolozsvár

iskola

Máramaros, Kolozs, Szilágy, Hunyad és Fehér megyék versenyzői

Marosvásárhely

iskola

Beszterce-Naszód, Maros és Szeben megyék versenyzői

Csíkszereda

iskola

Hargita, Kovászna és Brassó megyék versenyzői

A verseny tervezett időbeli ütemezése

A tervezett pontos idősávok a versenyzők számára

Regisztráció

2024 január 15.-től

Első forduló

2024 február 2. - feladatok megküldése

2024 február 5. – február 16. – megoldások beküldése

2024 február 19. – eredményhirdetés

Második forduló

2024 február 20. – feladatok megküldése

2024 február 26. – március 6. – megoldások beküldése

2024 március 11. – eredményhirdetés

2024 március 16.

Csíkszereda
elődöntő

Beszámoló
2024 március 23.

Kolozsvár
elődöntő

Beszámoló
Harmadik forduló

2024 április 26-28. - Csíkszereda

Megoldások beküldése

Az alábbi űrlapon küldhetők be a megoldások

Intézmény partnerek

Könyvészet ami segíthet

Tankönyvek:
1. Vállalkozói ismeretek X. osztály
2. Közgazdaságtan
Egyéb könyvészet:
1. Berács József, Bauer András - Marketing
2. Chikán Attila - Vállalatgazdaságtan

Kapcsolat

Fordulj hozzánk bármilyen kérdéssel